2021-2022

A gondviselésnek és a vakcináknak hála, végre magunk mögött tudhatjuk csapatunk COVID-befolyásolt időszakát, így sikerült minden programunkat offline megtartanunk a 2021/22-es évünkben.  

Rögtön a csapattáborral kezdtünk, ‘21 nyarán. A bàtor résztvevők egy expedíció keretein belül indultak el Eldorado kincsének megtalálására. Az ‘expedítorok’ nyomozása alapján kiderült, hogy  Eldorado kincse nem létezik, az expedíció vezetője csupán a helyi növény- és állatvilág tanulmányozása miatt szervezte az expedíciót.  

A hazatérő kószáknak nem is kellett sokat várni a tábor utáni következő találkozásra, hiszen már a nyáron fogadtunk Budapestre érkező cserkésztestvéreket Franciaországból. Körbejártuk fővárosunk fontosabb helyeit és közben kölcsönösen bemutattuk egymásnak cserkészkultúránkat. Valamint a nyár végén sor került a kósza táborra is Keszegen. Néhány szóban így lehetne jellemezni: nevetés, kirándulás, nevetés, evés… 

Szeptemberben – mindenki nagy örömére – három új őrs indult. Ráadásul ebből kettő lány őrs (amiből hiány van csapatban), így ez külön öröm volt mindenkinek. Az újonnan alakult őrsök, Menta, Dália és Tigris neveken debütáltak, az évnyitó csapatkiránduláson, október 17-én. A túra előtti napon részt vettünk a Jota-Joti nemzetközi cserkészprogramon is, ahol skype-on tudtunk beszélgetni cserkészekkel a világ minden tájáról, miközben ping-pong bajnokság és egyéb izgalmak is zajlottak. A másnapi kiránduláson mindenki megismerkedhetett az újonnan érkezett tagokkal, majd a napot egy szülőkkel közös misével, egy fergeteges földrajz termi agapéval és képvetítéssel zártuk.  

Csapatunk tagjai alapvetően három nagy részre oszlanak. A cserkész, kósza és a vándor korosztályra. Idén, hálistennek már annyian lettünk, hogy a korosztályok szerint, rajokat tudtunk alapítani. Így született meg a cserkész korosztály Rozgonyi Ödön raja, a kószák Sztrilich Tamás raja és a vándorok Vass Tibor raja. A névadók csapatunk korábbi tagjai (illetve korábbi rajok névadói), még az 1900-as évek első feléből.  

A sok őrsgyűlés mellett a raji programok is taroltak. Az cserkészek december 5-én egy mikulásos városjárás keretében kutatták fel a város apró szobrait és ez után sor került a raj hivatalos megalapítására. A kósza raj tavasszal alapult meg, és készült is hozzá egy Sztillich Tamás feliratú zászló őrsi szalagokkal díszítve. A vándor raj pedig egy közös túra keretében választotta Vass Tibort a raj névadójának -ezzel hivatalosan is megalapítva azt- egy júniusi esős hétvégén. 

Csapatunkban egy néhány éves hagyomány a szülőkkel, testvérekkel való közös mise. Ilyet igyekszünk minden évszakban tartani. Az őszi mise a már fentebb említett évnyitó kiránduláson volt, a télire pedig december 12-én került sor, az Országúti Ferenceseknél a Marigtkörúton.  

Január végén következett soron sokak kedvenc programja, a téli portya. Ez egy hétvégés program, ahol az utolsó este – már hagyományosan – tartjuk a Téli Bált. Erre a portya korábbi szakaszaiban tánctanulással készülünk. Több-kevesebb sikerrel megtanultunk keringőzni, rumbázni, mambózni, cha-cha-cházni és rockyzni. Idén a GH-nak (konyhanyelven konyhának) hála egy teaház üzemelt párhuzamosan a tánctérrel, így a tánc közben elkezdett beszélgetéseket egy tea mellett kiválóan lehetett folytatni. 

A téli portya után annak rendje és módja szerint, teltek múltak az őrsgyűlések és elkövetkezett a következő csapatprogram, a tavaszi portya. A két éjszakás, hétvége április 22-24-én volt, Drégelypalánkon. A tavaszi portyákon mindig kiemelt figyelem jut az újoncokra, hiszen ők ekkor tesznek egy próbát, majd rövidesen a cserkésszé avatásukra is sor kerül. Idén a három újonc őrsnek hála nem kevesebb, mint 21 új cserkészt fogadhattunk testvérünkké. Ezzel párhuzamosan 2 cserkészünk részt vett egy  nemzetközi konferencián a kósza korosztályos programok színesítésével kapcsolatban Macedóniában.

Az év vége felé, május 14-én volt még egy raji bajnokság az immáron Rozgonyi Ödön raj őrseinek, ahol geo-ládákat kellett az örsöknek felkeresni. Ezen a vidra őrs cserkészei húztak be a győzelmet.  

Dióhéjban így lehetett összefoglalni a 2021/22-es cserkész évünket és reméljük, hogy a következő is ilyen tartalmasan fog telni. 

 

Jó munkát!
Borka János és Somogyi Mária