2019 - 2020

Tedd ami telik a karantén alatt is!

A 2. sz. Sík Sándor Piarista cserkészcsapat élete a 2019/2020-as évben

 

Ha a csapat életében a programokat időrendben szeretnénk végigvenni, mindjárt a legizgalmasabb programról, a táborról kell először mesélnem. De ne izguljon a kedves olvasó, tartogat még ezen kívül is érdekes dolgokat a cserkészcsapat idei éve!

Csapatunk 2019 nyarán a Börzsönyben lévő Perőcsényt vette célba, hogy az ottani erdőkben és réteken igénybe vegyük az egyik legnagyobb nevelő, a természet tanításait. Eme tanítások közé tartozik a környezetünk és embertársaink iránt való tisztelet, a meggondoltság és takarékosság, hogy megtapasztalhatjuk a határainkat, szívósabbá válhatunk, de ugyanakkor érzékenyebbé is. Ezek igen kecsegtető tulajdonságok, így közel 50 fővel el is kezdtük kalandunkat a börzsönyi fák között.

A résztvevők ezúttal egy varázsvilágba csöppentek, ahol a modernebb, és egyre jobban elterjedő, Harry Potter világában is jelen lévő „nyugati” varázslóstílust, és a magyarországon tradícionálisnak számító,  táltosok által űzött varázslóstílust gyakorló emberek békében élnek. Vagy mégsem? A konfliktus egyre-másra bontakozik ki, míg végül a táltosok megidézik a Kunkust, ami egy láthatatlan gonosz szellem, és képes megszállni a vezetőket, és befolyásolni a gondolataikat és tetteiket. A Kunkus azonban túl erős lesz, így már a táltosok sem tudják féken tartani, így a legyőzéséhez össze kell fognia minden varázslónak. A közös sikerek aztán elhozzák a békét, és rávilágítanak a két fél értékeire.

A varázsló tanoncok számos programon vehettek rész a nyár során. Tanulhattak varázslatokat, amiket aztán párbajokon ki is próbálhattak (a főbenjáró átkok használata természetesen tiltott). Elsajátíthattak néhány cserkész különpróbához kapcsolódó tudást, ilyen módon csillagászkodhattak, építhettek erdei menedéket, készíthettek különleges tűzhelyeket, megmérethették magukat a küzdősportok terén, süthettek szabad tűzön kürtős kenyeret vagy éppen tolmácsként is kipróbálhatták magukat. Ezeken kívül természetesen az alap cserkésztudásban is fejlődhetett minden cserkész, és egy őrsi asztal építése során kipróbálhatták, hogyan is működnek a gyakorlatban az őrsgyűléseken megtanult csomók, az előtáborozók pedig még egy kétszintes kilátót is építhettek. Az esti tábortűz, ahol népdalok, játékok és vicces előadások keretében tudtunk szórakozni, mindig méltó zárása volt a napnak.

A tábor után hozzákezdtünk a következő cserkészévnek. Beindultak az őrsgyűlések, és csapatunk két új őrsöt, a Rozsomákokat és a Ribizliket köszönthette köreiben. Az őrsgyűléseken kívül mindjárt októberben a cserkészek részt vehettek egy korosztályos kiránduláson, ahol a Pilis szép tájait fedezhették fel. A november a vezetőknek is hozott programokat, ebben a hónapban ugyanis egy ottalvós vezetői nap keretében vihettük végig az Élet útja társasjátékot, kapcsolódhattunk ki egy közös LAN-partin, és adhattunk erőt egymásnak a néha kihívásokkal teli vezetői munkához.

Még ugyan ebben a hónapban sor került egy rendkívüli eseményre. A Magyar Lelkipásztori Szolgálat Irodája Sík Sándor születésének 130. évfordulója alkalmából Sík Sándor-emlékfélévet szervezett, melynek egyik pontja a Kárpát-medencében élő, a piarista cserkészről elnevezett cserkészcsapatok találkozója volt. Az eseményre a felvidéki Tardoskedden került sor, és három csapat, az 51-es szombathelyi, a 60-as tardoskeddi és 2-es budapesti Sík Sándor cserkészcsapat gyűlt össze, hogy együtt emlékezzenek meg névadójukról. Csapatunk delegációja külön busszal érkezett a határon túli községbe, ahol egy szentmise után egy gálaműsor keretében mutatkozott be, illeve tekintette meg a többi csapat produkcióit. A helyi televízió interjút is készített a résztvevőkkel. Ezen tartalmas nap után szonettes kötetek és emlékplakettek birtokában tértek haza a pesti Sík Sándorosok.

Az ősz után a tél sem maradhat csapatprogramok nélkül. Elsőként a csapatmikulást említeném meg, ahol sportprogramokon túl karácsonyi sütizésre, társasozásra, paraszt activityzésre is sor került, de még a Mikulás is ellátogatott a jó gyerekekhez. A tél másik nagy attrakciója mindig a téli portya. Ez idén sem volt másként. Mikor birtokba vettük a budakalászi cserkészek csapatotthonát, a szálláshelyünket, nem ültünk sokáig, hanem rögvest egy rövid túrára indultunk. A kirándulás szép hegyi utakon vezetett és részünk volt egy élvezetes hadijátékban is, azonban az útvonal vége felé az emberek már lélekben máshol jártak…mindenkin erőt vett a közelgő esti bál édes gondolata. Igen, a téli portyának immár hagyományos része a bál, ahol a tánclépések alapjait, sőt sokszor nem is csak alapjait lehet elsajátítani, és kipróbálni magunkat a táncparketten.

A 2020-as év lehetőséget adott arra, hogy ne csak testiekben, hanem egy csapat lelki nap keretében lelkiekben is fejlődjünk. A program korosztályos bontásban zajlott, hogy minél inkább megtaláljuk a hangot a társainkkal ezen a téren is. Cserkészek, kószák és vezetők különböző gyakorlatok és piarista atyák segítségével mélyítették hitüket. Szakál tanár úr és Márkus Roland nem csak ekkor voltak segítségünkre. Vezetésükkel az őrsvezetők egy lelki képzésen is részt vehettek, ahol praktikus tanácsokat kaptak az imaélettel kapcsolatban, amiket aztán az őrsükben is hasznosíthattak.

             A tavasz és a vírus nem várt fordulatokat hozott, mely igen csak próbára tette a csapat tagjait. Szerencsére az őrsvezetők hamar feltalálták magukat, online őrsgyűléseket szerveztek és folyamatosan tartották a kapcsolatot egymással. A cserkész korosztály még egy izgalmas nyomozós játékon is részt vehetett, ahol Sík Sándor elveszett verseit kellett az éterben megkeresni, megfejteni, és összetenni. A személyes találkozók hiánya miatt keletkezett űr csapat szinten is egyre jobban érzékelhetővé vált, így ezt betöltendő egy online csapatnap is kerekedett. A délelőtt folyamán videóbeszélgetésen keresztül vezetett kézműves alkalmakon vehettek részt a gyerekek. Készíthettek papírból pénztárcát, origami mobiltartót, összeüthettek egy finom csokis golyót, vagy éppen a programozás terén remekelhettek. A délután folyamán pedig egy közös CsottHonfoglaló keretében kellett a gimnáziumban minél több termet lefoglalniuk őrsgyűlés céljára a csapatoknak.

             A vírushelyzet enyhül, a nyár egyre nagyobb reményekkel kecsegtet, így bízuk abban, hogy a következő évünk is legalább ilyen mozgalmas lesz.

 

Jó Munkát!
Tirczka Sebestyén, csapatparancsnok