2017 - 2018

Cserkészet a Piarban

2. sz. Sík Sándor Piarista Cserkészcsapat

Programok a 2017/18-as tanévben


Szeptember elején az iskola mellett elindultak az őrsgyűlések is.

Még ebben a hónapban sor került a toborzásra is, a Budapesti Piarista Gimnáziumban 7., a Budapesti Ward Mária Általános iskola és gimnáziumban pedig 5. évfolyamba mentek a vezetők hirdetni.

Ebben a tanévben az első program az évkezdő kirándulás volt, ahol őrsönként külön útvonalon megmásztuk a Hármashatárhegyet, egy-két játék után ebédeltünk, majd egy nagy számháborúval zártuk a találkozót. Ezen az összejövetelen lehetett először találkozni az újoncokkal; a hetedikes piarosokból álló Nyuszt, valamint az ötödikes wardos fiúkból és lányokból álló, Ocelot és Áfonya őrssel.

Ősszel a tapasztaltabb őrsök külön őrsi portyára mentek, az újoncok pedig egynapos kiránduláson vettek részt.

A cserkészek a Nyílt napon is megjelentek, „Túró rudi quiz” és képnézegetés várta az érdeklődőket.

A következő közös nagy program, a december 28-30-áig tartó Téli portya helyszíne Hatvan volt. Az idei téli találkozó az 1119. sz. Árpád Vezér Cserkészcsapattal közösen lett megtartva. A „Vissza a jövőbe” című filmen alapuló keretmese szerint a résztvevőknek a múltból itt ragadt Marty-n és Dokin kellett segíteniük. A három nap alatt rengeteg cserkészjáték, szabadulószoba, városi vetélkedő, közös társasozás, csajkazsákfestés és a hagyományokhoz híven egy felejthetetlen bál keretében sikerült visszajuttatni a két multbélit a saját időzónájukba.

A karácsonyi szünet után, január végén lett megtartva a „Korosztályos program”, amin a cserkészek, kószák és vándorok külön-külön vettek részt.

Az év egyik legfontosabb találkozója, a Tavaszi portya április 27-29-re esett, amikor is az Adyliget melletti Sztrilich Pál Cserkészparkba mentünk sátrazni. Itt az újoncok sok új izgalmas dologgal találkozhattak, olyanokkal, mint az első őrsi sátrazás, újoncpróba vagy az első közös tábortűz cserkészmódra. Szombaton kirándulás keretében VIP játékra is sor került, melynek szerves részét képezte a nyakkendőharc nevezetű cserkészjáték. A portya, és egyben az év legkülönlegesebb programpontja az Újoncavatás volt, amelyre sok veterán csapattag, köztük a korábbi csapatparancsnokok is ellátogattak. Az újoncok itt kapták meg a saját cserkésznyakkendőjüket, amihez legtöbben maguk faragtak gyűrűt gubacsból. Vasárnap az új csapatpóló is kiosztásra került a csapat minden tagja részére.

A tanév végével közeledtek az utolsó őrsgyűlések időpontjai is.

Hátra van még azonban a legjelentősebb és leghosszam program, a csapat cserkésztábora, amely július 7-étől 16-áig fog tartani.


Fehér Márton, őrsvezető