2011 - 2012

2012. július 7-16.; Kerületi Nagytábor; Gödöllő


2011/12; A Piarista Gimnázium évkönyvében megjelent éves beszámoló, írta: Mózer Bence


Ha elkezdem törni a fejem azon, hogyan is lehet visszaemlékezni erre a cserkészévre egyetlen szóban, nem kéne sokat gondolkodnom. Változás. Így írnám le legjobban azt, ami történt, amit véghezvittünk, vagy amin továbbra is dolgozunk. Új őrsök, új tervek és célok - no meg egy friss és lendületes csapat!

Gondoltunk egy nagyot, megcsűrtük-csavartuk, és összehoztunk egy bicaj túrával induló görög keretmesés, igazán vagány csapattábort a 327-es Loyolai Szent Ignác Cserkészcsapattal. A végeredmény egy félig kerékpáros, félig pedig álló tábor lett, amit a cserkészeink egytől-egyig élveztek, és amit máig felemlegetünk néhány jó poén erejéig. Az első öt nap során a Batthyány tértől tekertünk négy napon át a Dunakanyarban, majd megállapodtunk a Gerecse hegységben. Kijutott kaptatókból és leejtőkből, szúnyogokból és tábortüzekből. A vezetők görög istenekként, az őrsök pedig poliszként éltek. Az olimpián a poliszok versenyeztek egymással: fogatot hajtottak, birkóztak, no meg stadiont futottak. És persze az élménynap sem maradhatott el, amin az íjászkodástól kezdve a kötélpályán suhanásig mindent kipróbáltunk.

Így telt tehát a görög életünk a nyári táborban. Ám nem sokkal később, október 22-én ismét összegyűlt a csapat megemlékezni az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről. A csapat tagjai egy városi akadálypályán mehettek végig, melynek részeseként átélhették, milyen lehetett forradalmárnak lenni és a szabadságért harcolni. Ezután egy kedves csapattársunknak hála, rengeteg tárgyi emléket - egyenruhákat, leveleket, akna maradványokat, képeket - tekinthettünk meg mindkét harcoló fél részéről.

Szeptembertől az új cserkészévben az őrsök szokásunk szerint hetente tartottak őrsgyűléseket, és készültek a próbákra, illetve az őket megmérettető feladatokra. Új őrsünk, a Sakál őrs igazán dinamikusan fejlődött, és lett a csapat legnépesebb fiú bagázsa Lontay Dávid és Tirczka Sebestyén vezetésével. A Szalamandra őrs Iváncsics Gergely és Szovák Márton segítségével a térképész különpróba kalandos ösvényén haladt, míg a Vízililiom őrs lányai sikerrel vették az első tábort Kósa Bernadettel és Járfás Barbival. A Hárpia őrs belevaló srácai továbbra is összetartanak Benda Feliciánnak köszönhetően. A Hangyász őrs a továbbtanulásra készült jómagam vezetésével. A Hódok egy része már őrsvezető, másik részük pedig a Méh őrs szorgos tagjai közt tevékenykedik Hegyi Márta segédletével. Ők azok, akik GH-s őrsként dolgozva a csapat közös alkalmain a főzésről és a beszerzésről gondoskodnak. Az Oposszum (őrsvezetők őrse), illetve a Platán (csapatvezetők őrse) továbbra is megbeszélt időpontban találkoztak - hol megbeszélés, hol pedig kikapcsolódás keretében.

November végén a Piarista Gimnázium nyílt napján vetélkedővel és rövid ismertetőkkel csábítottuk csapatotthonunkba az érdeklődőket. Decemberben a csapat adventi készülődésén vettünk részt. Különböző karácsonyfa-díszek, gyertyakészítés és csokifondue volt a program, amit természetesen a Karácsonyra felkészülve, lelki programmal és ajándékokkal színesítettünk.

A februári farsangi sportnapon a fiúk és a lányok egyaránt bebizonyították, hogy az MI6 ügynökjelöltjeiként méltó helyet foglalnak el a csapatban. Az ifjú „hírszerzők” a titkosszolgálat keretmeséjén belül kosárbajnokságban vehettek részt, az iskolán belüli akadálypályán mérethették meg magukat, valamint sorversenyeken szerezhettek pontokat. Az akadálypálya vége már-már katonai kiképző területté nőtte ki magát a felállított torlaszoknak köszönhetően, de mindenki sikerrel vette a kihívásokat. A nap egyértelmű közönségdíjas játéka az Egy perc és nyersz lett, mely a kreatív játékai és az egyszerűsége miatt mindenkit magával ragadott. A délután végére a dobogó tetejére a Sakál őrs állhatott, míg második a Hárpia őrsből alakult fúzió, harmadikak pedig a Vízililiomok lettek.

Márciusban a Nagyböjtben lelki napon vettünk részt. Korosztályos bontásokban beszélgettünk, lelki tükröt állítottunk, és a Szentírásból olvastunk. A program során egy meditációs szobába is beülhettünk, ahol egyenként gondolkodhattunk egy rövid, önmagunkat elemezni segítő „ösvényen” haladva.

Szintén március során az Oposszumok Szentendrére utaztak a régen várt portyájukra. A sárdagonyás túra és a játék után az őrsvezetői őrs megérdemelten áztathatta bütykeit a szombat esti pezsgőfürdőben, ám emellett az közösség összébb kovácsolása sem maradt el.

A csapat tavaszi portyájára április közepén került sor az adyligeti Sztrilich Pál cserkészparkban. A Sakál őrs ekkor tehetett újoncpróbát és fogadalmat, így válva a csapat és a cserkészet valódi tagjaivá. A büszke őrsvezetők szíve mosolygott, hiszen ismét egy generációval tovább lépett cserkészcsapatunk, melyben az ő munkájuk jelentős szerepet játszott.

A cserkészév ezzel még nem ért véget, hátra van még a nyári tábor, melyet ezúttal 2012 júliusában tartunk Gödöllőn, a X. cserkészkerület Kerületi Nagytáborában. A négyévente megrendezésre kerülő KNT arra hivatott, hogy a résztvevő csapatok jobban megismerjék egymást, valamint olyan programokon vegyenek részt, melyeket egyénileg nehezen lennének képesek megszervezni. A tíznapos táborban mind az új, mind pedig a rutinos cserkészeink megtalálják majd a számukra élvezetes programokat és kihívásokat. A tábor számunkra egy különleges alkalmat is tartogat, hiszen a Sík Sándor és a Loyolai Szent Ignác cserkészcsapat hivatalosan is egy csapatként, közösen fog együttműködni a jövőben.

A 2011/12-es cserkészév tehát közel sem volt híján a programoknak. Értek minket pozitív és negatív élmények egyaránt, ám úgy gondolom, színesebb évünk lehetett, mint valaha. Az ötletek, a változás még korántsem ért véget, így továbbra is mindent beleadva igyekszünk cserkészkedni és a csapat jövőjén dolgozni.


„Áldott, aki előre néz.

Szellő szemedbe fütyörész,

Forró a föld, piros a menny:

Előre menj!”

Sík Sándor


2012. május; Tavaszi portya; Adyliget



2012. február 25., Csapatfarsang, sportnap; Budapest


2011. december 17., Adventi csapatprogram; Budapest


2011. november 26.; Piar Nyílt nap; Budapest


2011. október 22.; '56-os akadályverseny; Budapest


2011. szeptember 24., Toborzókirándulás; Makkosmária