2009 - 2010

2010. augusztus; Cserkésztábor; Senyő-völgy; írta: Binner András (vers), Szovák Márton


2010. augusztus 13-tól 21-ig tartottuk nyári táborunkat a zempléni Senyő-völgyben. Bérelt kisbuszokkal utaztunk, őrsi sátrakban aludtunk a völgy magasabb, árnyasabb részein.

Az első, építkezős napok után változatos programokon vehettünk részt a tábor területén belül, a forgórendszerű képzéseken kívül különböző VIP/hadi/nyomozójátékokban volt részünk és métáztunk is.

Vasárnap meglátogattuk a szomszédos települést, Telkibányát, ahol mise után városismeretben mértük össze erőinket. Ennek során megismertük az itteni bányászkultúra főbb jellegzetességeit. Haza egy kisebb kirándulás után jutottunk, ami természetesen nem lett volna az igazi gyilkosos játék és eső nélkül. Az értő fül még gombászati ismereteket is kihallhatott a lihegésekből a meredekebb részeknél. Ezen a kiránduláson kívül off-site program volt még az őrsi keretben megrendezett portya, amiről mindenki különleges, új és minden bizonnyal jó élményekkel tért „haza” a táborba.

Vallásos, elmélyülős programjainkat a tábor egészén végighúzódó, Jákob történetét feldolgozó jeleneteken fűzték össze.

Szent István napjának vigíliáján a közeli falvak lelki gondozását ellátó atya jött el misét tartani a táborba. Augusztus 20.-án a tűzijáték hiánya miatti űrt a kitűnő cserkész öttusa, célba lövés és árverés hivatott pótolni. Ez utóbbin a táborban gyűjtött pontjainkból tudtunk jobbnál jobb és szebbnél szebb tárgyakat beszerezni.

A napok végét az elmaradhatatlan tábortüzek, egy alkalommal az eső, ugyancsak egyszer pedig egy kalandos, játékos, kihívós program tették emlékezetessé.


Kezdetben nyár vala

Nyáron tábor vala

Vala-

Mennyi cserkész

Jött, ki csak tudott.

Hát nézzük a napot

Mikor e díszes társaság

A fél országon át

A Zemplénbe hág.


Alig késve indulunk,

(A McDonalds-nak Hód-olunk)

Városnézés, kultúra!

Eljutunk a táborba.

Hogy mi történt még ezután?

Körletünk építjük tán...

Egy-két szűk munkanapot,

Oszt vesszük a kalapot.

Mi van még a táborban?

(Macska GH-sátorban.)

Zászlószertartás bőrivel

(Szolgálatjelvényt küldjük el!)

Rímfaragás kínok közt

Bumm! És kész, ne ragozd oszt.

Tábortűz, hol nép vigad:

Kabarészám a divat.

Mi maradt le? A vacsora.

Ha nem mossa el esők sora.

És a tábor fénypontja:

A kétnapos zseb-portya!

(Amádé várán napoz a

Csapatnyi Szalamandra.)


Utána Jákobot köszönthetem:

Hevenu sálom alehem!

Fölpezsdül újra az élet,

A tábor még nem ért véget!

Zászlónkat be kéne fejeznünk

Nem kéne lefejezve lennünk.

(Kis csend ... Most hallgat a költő.

Nincs ihlet tán? Ő is esendő.)

De felzúg megint a dal szava:

Hello, hello! S lám, itt vala.


Nemcsak ő szól egyedül,

Regénk jóságos hőse.

Hanem a gonosz Pipőke!

Bevitt minket az erdőbe,

Hol a Halál köszönt maga,

S a kancellár, kinek szava,

Igaz, mint búvópatak dala.

Kevesen tudjuk talán,

Előtte meghalt egy sárkány.

De sokan tudjuk azt azonban:

Mi váltunk kővé a vadonban.


Aztán még – no hisz úgy volt

Mentünk vasárnap szentmisére.

Ebédünk rejtve volt

Várt „úttörők” keresésére

(Ez sok öreg néni véleménye)

És este még, huszadika

Külön szentmise vala.


És immáron csak két nap maradt,

Jó tábor volt, hogy elszaladt!

No, nincs pihenés meg unalom,

Fotoszintézis a napon!

Éljen a cserkész öttusa!

(És annak hat állomása)

Szalamandraj a bajnonka.

(Pfuj, elfogult cikkírója!)

Börzén verjük az árakat.

És lassan lebukik a Nap.


És legszebb esti programunk:

Zárótábortüzi napunk.

Virrasztunk, szabadban alhatunk,

Keserédes hangulatunk.


Túlalva a reggeli

A végnapot köszönteni.

Táborbontás, megyünk haza

Buszra rakva cserkész hada

Lám ennek is vége vala.

Mindennek mi szép s jó vala.


Utolsót lobban a nyár

Aztán elmúlik végképp.

Buszról elszállva eljő a bánat

Elhozta immár a vég.


2010. április 23-25.; Tavaszi portya; Csobánka


2010. február 20.; Téli kirándulás; Makkosmária


2010. február 12.; Körzeti farsang; Budapest


2009. november 14-15.; Őszi portya; Budapest, Gyömrő


2009. szeptember 19.; Toborzó kirándulás; Budai-hegység