2006 - 2007

2007. július 30. - augusztus 8.; Cserkésztábor, Jamboree látogatás; London, Brownsea, Chelmsford, Anglia


2006/7; A Piarista Gimnázium évkönyvében megjelent éves beszámoló, írta: Imre Sándor


Cserkészcsapatunk élete idén is a szokott keretek között zajlott, azaz a nyári tábor után ősszel újra megkezdődtek az őrsgyűlések, és az egyéb programok, amelyek mind a jövő nyárra való felkészülést szolgálják.

Aki figyelmesen olvasta a tavalyi évkönyvben is beszámolónkat, az tudja, hogy a történetünk fonala a 2006. évi nyári tábor előtt szakadt félbe, így onnan folytatnám.

A cserkészév legjelentősebb eseménye a nyári tábor, amire 2006-ban augusztus 4. és 14. között került sor Erdélyben, ahol közösen táboroztunk a szászrégeni magyar cserkészekkel, a 19. sz. I. Rákóczi György cserkészcsapat tagjaival. A helyszín egy kis falu – Holtmaros – melletti rét volt. Ide jó félnapos buszozás után érkeztünk, sajnos már késő este, így vendéglátóinkkal csak másnap tudtunk megismerkedni. A következő két nap így az ismerkedés, közös építkezés és játék nevében telt el a Maros partján. Bázisunkról elmozdultunk többször is az ezt követő napokon, bejártuk kisbusszal Erdély nevezetes helyeit. Táborunkban ezek mellett volt még sportnap, kézműves nap, és egy nagy túra Istenszéke hegyére – illetve ez utóbbi végül is a rossz időjárás miatt elmaradt. A tábor fénypontja természetesen a fogadalmi tábortűz volt, ahol egy cserkésszel gyarapodott csapatunk létszáma. Így elmondhatom, szinte észre sem vettük, és elszaladt a 10 nap, és eljött a búcsúzás reggele, vagy inkább hajnala.

Sok élménnyel szívünkben indulhattunk haza, melyekben benne foglaltatnak Erdély szépségei, a programok gazdag kalandjai, és persze az együtt táborozás minden izgalma.

A nyár krónikájához tartozik még, hogy Czinege András elvégezte az őrsvezetőképző tábort, és mivel ősszel sikeresen lepróbázott, el is nyerte a képesítést. Hoványi Márton pedig újabb elvégzett segédtiszti táborral gazdagította gyűjteményét.

Az őszi munkát a következő őrsök kezdték meg: Binturong, Résen Légy, Vérfoltos Kabóca, és reményeink szerint egy újoncőrs. A nagyobbak továbbra is T keretein belül tömörülnek.

Ősszel, az évnyitó vezetőségin újra nagy terveket szőttünk. Mivel 2007 különlegesen ünnepi év a cserkészek körében – Hiszen az alapító Baden-Powell 150 éve született, és az első cserkésztábort pedig 100 éve tartották – ezért a 2006-2007-es cserkészév központi témája a cserkésztörténelem lett. Ezért a programokat mind-mind a cserkésztörténelem pillérjeire építettük.

Szokásos őszi programunk, az évnyitó kirándulás – ahol már legújabb őrsünk, az újoncokat magukba foglaló Mangalica őrs is megjelent – a cserkészet kialakulásának jegyében telt, hiszen Mafeking várának ostromát játszottuk el. Ez egy remek számháborút takar, természetesen a búrok vereségével.

Novemberben sor került a BiPi hobbijai napra, ami valójában a csapatotthon kitakarítását, és rendezésének megkezdését jelentette, míg este közös színházba menetelt.

Decemberben eljött az idei vetélkedő – ami érthető módon a cserkésztörténelemre épült – első fordulója. Az év során még kétszer – februárban és áprilisban került még sor fordulóra. Szintén decemberben került sor a csapatkarácsonyra, melynek keretében az őrsök színvonalas műsorokkal emlékeztek meg szép ünnepünkről, és meg is ajándékozták egymást.

Februárban a már hagyományosnak mondható sportnap került a terítékre, ahol remek kosárlabda, foci és pingpong mérkőzések zajlottak. S ha már a sportnál tartunk: Csapatunk fociban továbbra is remek erőt képvisel, ősszel a kerületi bajnokságon címvédést hajtottak végre a nagyok egy elképesztő döntő után, és tavasszal újra elhódították a Liliom-kupát is. E mellett rangos cserkészviadalokon elért helyezések gazdagították gyűjteményüket. Sajnos az őszi kosárlabda-bajnokság nem sikerült túl jól, de természetesen ott is jól éreztük magunkat.

Sajnos 2007 március 11.-én komoly veszteség érte csapatunkat, hiszen Kemenes László atya életének 78. évében megtért Teremtőjéhez. Kemenes atya végig komoly szerepet vállalt a csapat újjáalakításában, és mindvégig komoly támogatást nyújtott működésünkhöz.

Egy április végi hétvégén tartottuk tavaszi portyánkat, mely több jelentős eseménynek is otthont adott. Április 27.-én, péntek este a Résen Légy őrs első próbát tett, majd a csapat szombaton részt vett Budapesten a cserkészet 100. születésnapját köszöntő programokon. Az este már a Cserkészparkban ért minket, ahol az újonc Mangalicák tettek újoncpróbát. A hétvége csúcspontja mégis a vasárnapi nap volt, amikor is a csapat apraja-nagyja összegyűlt – és ez most nagyon komoly, hiszen minden valaha volt cserkészünket meghívtuk, és nagyon sokan el is jöttek – és közel 70 cserkésszel tartottuk ünnepségünket. Ennek fényét emelte a közös szentmise, majd az ezt követő fogadalomtétel, ahol öt újonc lett cserkésszé. A napi programot színesítette a csapatról készített kiállítás, a közös bográcsos ebéd, és játék.

Mikor ezeket a sorokat írom, már a nyárra készülünk. A megfogalmazás persze nem helyes, hiszen az idei nyári táborért már szeptember óta keményen dolgozunk. A terv olyan óriási, amilyen még nem volt a csapat életében: Mivel a cserkészet 100 éves, ezért a nyári tábor keretein belül meglátogatjuk a jamboreet. Ehhez persze az a praktikus, ha Angliában táborozunk. Ezen a komoly ötleten dolgozik már a csapat vezetősége, tagjai, és a szülők is ősz óta, s a helyzet több, mint reménykeltő. Nyáron tehát irány Anglia!

Persze vannak, akiknek a nyár nem csak egy tábort jelent. Csapatunkból Máté Kinga segédtiszti képzésen vesz részt, míg Csákóy Gergő az ŐV képesítés megszerzésén dolgozik.

A végére már csak egy adalék: a csapat vezetősége, már-már hagyományosan, aktívan részt vállal a kerület vezetésében is. Dr. Imre Sándor és Orosz László a kerületi elnökség tagjai, míg ebben az évben Hoványi Márton vezeti a kerületi őrsvezetőképzést. E mellett Csomor Márton pedig a kerületi OIB küldötti szerepet látja el.

Beszámolómat abban a reményben zárom, hogy jövőre az olvasó úgy veheti kezébe az évkönyvet, hogy abban egy terjedelmes fejezetet lel a csapat jamboreen szerzett élményeiről.


2007. április 27-29.; Tavaszi portya, 100 éves cserkésznap; Adyliget, Budapest


2007. március 31.; Keresztút; Nagykovácsi


2007. március 24.; Csapatkirándulás


2007. február 24.; Vetélkedő, Budapest


2006. szeptember 24.; Cserkész évadnyitó nap