1997 - 1998

1998; Cserkésztábor; Isaszeg


1998; Téli portya; Farkas-gödör, Bükk


1997–1998


A csapat a nyári nagytáborát 1997. augusztus 21–29. között tartotta a Győr–Moson–Sopron megyei Cserkészparkban Ravazdon, Pannonhalmától 6 km-re. A 22 főből álló tábor tagjai a cserkészélet intenzív hétköznapjai mellett kirándulást tettek Zircre és Pannonhalmára is.

1997. november 28-án a gimnázium ünnepélyén, amelyen az első piarista iskola megalapítása 400 éves jubileumát ünnepelték. megemlékeztünk a 2. sz. BKG cserkészcsapat 85 éve történt megalakulásáról. Az ünnepi beszédet Brandenburg Tamás segédtiszt mondotta. Őrsvezetőink a 2. BKG régi és a 2. Sík Sándor csapat zászlóival tisztelegtek. December 12-én a csapat külön is megünnepelte ezt az évfordulót. Erre meghívtuk cserkészeink szüleit is. A fiúk részletet mutattak be Sík Sándor: Podolini diákok c. színművéből.

Az 1997-98. tanév során a Magyar Cserkészszövetség tisztképző tanfolyamán a hivatásfelkészítő előadásokat Kemenes László piarista cserkésztiszt, a Szövetség pedagógiai bizottságának elnöke tartotta, és őt választották meg a próbáztatási bizottság elnökének.

Az iskolaév folyamán a négy őrs rendszeresen tartott őrsi foglalkozásokat.

Az egység szellemét csapatprogramok erősítették. Ilyen volt a Gödöllő–Isaszeg útvonalú túra novemberben, az 1848-as kiállítás megtekintése és egyéb csapattúrák. Ezek mellett mások által szervezett közös programokon is részt vett. Így éreztük magunkénak a hagyományos Mindszenty-zarándoklatot és a Cserkészszövetség Októberi Emléktúráját.

A csapatélet nagy eseménye volt a veszprémi Davidikum köré szervezett téli tábor (december 27–30.). Itt a csapat két új taggal gyarapodott. A pontkereső versennyel egybekötött portyák mellett a helyi csapattal is sikerült közös programokat szervezni a rendelkezésünkre bocsátott tornateremben.

A csapat korábbi parancsnoka dr. Csóka Géza Budapestről történő elköltözése miatt lemondott vezetői tisztéről. Az iskola megbízásából öregdiákunk dr. Imre Sándor cserkésztiszt vette át a parancsnokságot, aki a csapat újjáalakítása óta folyamatosan részt vállal a csapat vezetésében.

Januártól az 1848-as jubileum jegyében készülődik a csapat a X. sz. Cserkészkerület által szervezett Emléktáborra, amely egyben a csapat nyári tábora is lesz augusztus végén az isaszegi csatamezőn.

Elsősorban az iskolánkba idén felvett diákok és szüleik érdeklődésére számítottunk azon a májusi beszámolón, ahol bemutattuk csapatunk életét. A nagy számban megjelent leendő diákjainkat és szüleiket meghívtuk a júniusi toborzó kirándulásunkra, hogy ott kedvet kapva szeptembertől jelöltként kezdhessenek készülni a cserkészélet nemes kalandjára az arra vállalkozó fiúk.

A sikeres év zárásakor reméljük, hogy a lassú számbeli gyarapodás a cserkészélet erősödését is jelenti, és így a csapat élete szolid támogatást jelent az iskola nevelő munkájához.


Csanády Miklós (piarista, segédtiszt)