2. Sík Sándor Piarista Cserkészcsapat






Január utolsó hétvégéjén szokás szerint portyázni indultunk, ezúttal Gödöllőre. Nagy vonalakban pénteken ismerkedtünk, szombaton kirándultunk és kitáncoltuk magunkat, a vasárnap pedig már a hazautazásról szólt. Beszámolónkat ide kattintva vagy a Krónikában találod.

Csapatunk híreiről, újdonságairól a Krónikában olvashatsz bővebben. Ne marajd le semmiről!

Kik vagyunk?

A cserkészet önkéntes, vallásos, pártpolitikától független ifjúsági mozgalom, amely nyitott mindenki számára származástól, nemtől, társadalmi és vagyoni helyzettől, valamint vallási meggyőződéstől függetlenül. A magyarországi cserkészmozgalom célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek.  Helyi szinten, mi is ezért a célért dolgozunk.

Csapatunk a Budapesti Piarista Gimnázium cserkészcsapata. Tagjait főként a gimnázium diákjai és öregdiákjai alkotják, de szép számmal vannak cserkészeink a környező iskolákból is. Csapatotthonunk az iskolában található, a heti őrsgyűléseket általában itt tartjuk. Évközi programjainkat, a kirándulásokat, portyákat és a nyári tábort a cserkészmódszer szellemében szervezzük. Pénzügyi támogatásunkról a Kemenes László Ifjúsági Alapítvány gondoskodik.

Csatlakozz hozzánk!

 Alapítónk
Sík Sándor

Budapest, 1889. január 20. – Budapest, 1963. szeptember 28.


Piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető

Élete

Sík Sándor 1889. január 20-án született Budapesten. Szülei Gödöllőn éltek, édesapja ügyvéd volt. Biztonságot nyújtó, gondtalan gyermekkort biztosított számára a család bensőséges, szeretetteljes élete. Születése után néhány héttel halt meg skarlátban három testvére. Talán ez is az oka, hogy gyermekkorában, de később is különös ragaszkodással kötődött édesanyjához, akárcsak kisebb testvérei. Boldog életükre sötét árnyékot vetett az apa 1899 szilveszterén bekövetkezett halála.

Sándor az elemi iskolai tanulmányok után 1898 szeptemberétől a pesti piarista gimnázium tanulója. Tanulmányait kitűnő eredménnyel zárta. A kamaszodó fiúban korán felébredt a szerzetestanári hivatás, még nem volt egészen 14 éves – felvételét kérte a piarista rendbe. 1903. augusztus 27-én öltötte fel a rendi ruhát. 1910. március 28-án letette ünnepélyes szerzetesi fogadalmát. 1910-ben Budapesten szerzett tanári és bölcsészdoktori diplomát. Előbb a váci, majd, 1911. szeptemberétől a pesti Piarista gimnáziumban tanított. Az ifjú tanár tekintélyes tantestületbe került: számos neves kollégája lett.

1911-ben müncheni útja során ismerkedett meg a cserkészmozgalommal és hazatérve a Magyar Cserkészet egyik megalapítója lett. Ugyanebben az évben az Élet című katolikus folyóirat segédszerkesztőjeként bekapcsolódott a magyar irodalmi életbe. Sorra jelentek meg verseskötetei és irodalomtörténeti dolgozatai. 1911. június 3-án pappá szentelték, majd 1912 őszén megalakította a gimnázium cserkészcsapatát, az elsők között az országban. Hamarosan népes, erős és lelkes cserkészcsapat állt Sík Sándor körül.

1929 decemberétől 1944-ig a Szegedi M. Kir. Ferenc József tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszékét vezette. 1942-ben jelent meg Esztétika című munkája, amely a kor magyar irodalomelméleti gondolkodásának egyik csúcspontja. Számos tudományos társasági tagsága mellett jelentős tudományos tisztségeket is betöltött. Tudományos munkájának elismeréseként 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Ugyanebben az évben az újrainduló Vigilia című folyóirat főszerkesztőjévé nevezték ki.

Az Országos Köznevelési Tanács rövid fennállása alatt több jelentős munkálatot sikerrel végzett. Kidolgozták az új iskolatípus, az általános iskolai tanárképzés új intézményeit, a Pedagógiai Főiskolát, továbbfejlesztette a középiskolát. 1947. október 1-én az 53 éves Sík Sándort a magyar piarista rendtartomány vezetőjévé, tartományfőnökévé nevezték ki rendi elöljárói. E tisztségét haláláig betöltötte.

1948 március 15-én megkapta az akkor alapított és első ízben kiosztott Kossuth díjat, az “esztétika – irodalomtörténet” terén kifejtett munkájának elismeréseképpen. 1949-ben visszakapta az időközben megvont akadémiai tagságát. Öregkori versei, őszikéi 1958-ban az Őszi fecske című kötetben jelentek meg. Ezután írt költeményeit már nem látta nyomtatásban. Hosszú betegeskedés után 1963. szeptember 28-án 75 éves korában meghalt.

Életpályája rendkívül gazdag és sokoldalú volt. Költőként, irodalomtudósként, műfordítóként egyaránt maradandót alkotott. Lelkivezető és nemzetközi hírű hitszónok volt, több imádságoskönyvet állított össze. Írásait számos idegen nyelvre lefordították. 

Csapatunk története










 2. sz. Sík Sándor Piarista Cserkészcsapat (1989 - )

Csapatunk az 1913-ban megalakult BKG (Budapesti Kegyesrendi Gimnázium) cserkészcsapat jogutóda. Akkori vezetőink − Sík Sándor, Sztrilich Pál és Teleki Pál − komoly örökséget bíztak azokra a piarista cserkész-tanárokra, akik a háborút követő nehéz évtizedekben megőrizték, s továbbadták a Törvényt. Nekik köszönhető, hogy 1989-ben Görbe László parancsnok irányításával újjáalakulhatott csapatunk Sík Sándor Piarista cserkészcsapat néven. 1991-től Lobmayer Imre piarista, majd 1993-tól ismét Görbe László volt a parancsnok, aki addigra már szövetségi szinten is rengeteg munkát végzett. Ő volt az 1993-as Gödöllői Emléktábor parancsnoka is. 1995-től Csóka Géza, korábbi parancsnokhelyettes állt a csapat élén. Előtérbe kerültek a sportértékű megmozdulások. 1996-ban megszervezte a Nagy Honfoglalási Emléktúrát, mely során a Vereckei-hágótól Ópusztaszerig, a Millecentáriumi Nagytáborig gyalogoltunk. 1998-tól Csanády Miklós piarista vezetésével felelevenedtek a vidám, klasszikus vándortáborok. 2000-ben így csatlakoztunk a Millenniumi Emléktáborhoz. Téli portyáinkon eldugott, magányos kulcsosházakba „bújtunk” a világ elől, hogy megismerjük egymást, és a téli természetet. A csapatvezetőség is jobban összeforrt az ő irányításával. 2001 őszétől Imre Sándor, az újjáalakult csapat egyik alapító tagja a parancsnokunk. Hozzáláttunk a már régóta tervezett rover raj felépítéséhez. Koedukáltuk a csapatot és már így toboroztunk a budai Egyetemi Katolikus Gimnáziumban is. Az elmúlt évtizedben a kerületi és szövetségi munkából is részt vállaltak vezetőink: Kazinczy Béla, Brandenburg Tamás, Csomor Márton, Imre Sándor, Orosz László, Hoványi Márton, Kemenes László és Görbe László. 2008-tól Orosz László vezette tovább a csapatot, majd 2011-től újra Imre Sándor került az élre. Őt követte Szovák Márton 2014-től, és 2017-től kezdve pedig Tirczka Sebestyén. 2022 nyarától a jelenlegi parancsnok Szalay Gergely András (Szergely) és helyettese, Győrfi Márton vezetik csapatunkat.

Csapatunk történetéről bővebben az Emléktárban olvashatsz.

Korábbi parancsnokaink

2022-
dr. Szalay Gergely András

2017-2022
Tirczka Sebestyén

2014-2017
Szovák Márton

2011-2014
Dr. Imre Sándor

2008-2011
Orosz László

2001 - 2008
Dr. Imre Sándor

1998-2001
Csanády Miklós Sch.P.

1997-1998
Dr. Imre Sándor

1995-1998
Dr. Csóka Géza

1993-1995
Görbe László Sch.P.

1991-1993
Lobmayer Imre Sch.P.

1989-1991
Görbe László Sch.P.

Kérjük ajánlja fel adója 1%-át a Kemenes László Ifjúsági Alapítványnak!