Sík Sándor 1889. január 20-án született Budapesten. Szülei Gödöllőn éltek, édesapja ügyvéd volt. Biztonságot nyújtó, gondtalan gyermekkort biztosított számára a család bensőséges, szeretetteljes élete. Születése után néhány héttel halt meg skarlátban három testvére. Talán ez is az oka, hogy gyermekkorában, de később is különös ragaszkodással kötődött édesanyjához, akárcsak kisebb testvérei. Boldog életükre sötét árnyékot vetett az apa 1899 szilveszterén bekövetkezett halála.

Sándor az elemi iskolai tanulmányok után 1898 szeptemberétől a pesti piarista gimnázium tanulója. Tanulmányait kitűnő eredménnyel zárta. A kamaszodó fiúban korán felébredt a szerzetestanári hivatás, még nem volt egészen 14 éves – felvételét kérte a piarista rendbe. 1903. augusztus 27-én öltötte fel a rendi ruhát. 1910. március 28-án letette ünnepélyes szerzetesi fogadalmát. 1910-ben Budapesten szerzett tanári és bölcsészdoktori diplomát. Előbb a váci, majd, 1911. szeptemberétől a pesti Piarista gimnáziumban tanított. Az ifjú tanár tekintélyes tantestületbe került: számos neves kollégája lett.

1911-ben müncheni útja során ismerkedett meg a cserkészmozgalommal és hazatérve a Magyar Cserkészet egyik megalapítója lett. Ugyanebben az évben az Élet című katolikus folyóirat segédszerkesztőjeként bekapcsolódott a magyar irodalmi életbe. Sorra jelentek meg verseskötetei és irodalomtörténeti dolgozatai. 1911. június 3-án pappá szentelték, majd 1912 őszén megalakította a gimnázium cserkészcsapatát, az elsők között az országban. Hamarosan népes, erős és lelkes cserkészcsapat állt Sík Sándor körül.

1929 decemberétől 1944-ig a Szegedi M. Kir. Ferenc József tudományegyetem Irodalomtörténeti Tanszékét vezette. 1942-ben jelent meg Esztétika című munkája, amely a kor magyar irodalomelméleti gondolkodásának egyik csúcspontja. Számos tudományos társasági tagsága mellett jelentős tudományos tisztségeket is betöltött. Tudományos munkájának elismeréseként 1946-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Ugyanebben az évben az újrainduló Vigilia című folyóirat főszerkesztőjévé nevezték ki.

Az Országos Köznevelési Tanács rövid fennállása alatt több jelentős munkálatot sikerrel végzett. Kidolgozták az új iskolatípus, az általános iskolai tanárképzés új intézményeit, a Pedagógiai Főiskolát, továbbfejlesztette a középiskolát. 1947. október 1-én az 53 éves Sík Sándort a magyar piarista rendtartomány vezetőjévé, tartományfőnökévé nevezték ki rendi elöljárói. E tisztségét haláláig betöltötte.

1948 március 15-én megkapta az akkor alapított és első ízben kiosztott Kossuth díjat, az “esztétika – irodalomtörténet” terén kifejtett munkájának elismeréseképpen. 1949-ben visszakapta az időközben megvont akadémiai tagságát. Öregkori versei, őszikéi 1958-ban az Őszi fecske című kötetben jelentek meg. Ezután írt költeményeit már nem látta nyomtatásban. Hosszú betegeskedés után 1963. szeptember 28-án 75 éves korában meghalt.

Életpályája rendkívül gazdag és sokoldalú volt. Költőként, irodalomtudósként, műfordítóként egyaránt maradandót alkotott. Lelkivezető és nemzetközi hírű hitszónok volt, több imádságoskönyvet állított össze. Írásait számos idegen nyelvre lefordították.